Áder János köztársasági elnök arra bíztatta az Országgyűlés hétfői alakuló ülésén a képviselőket, hogy a következő években mondjanak igent a nemzeti érdekek képviseletére, az ország gyarapodására, a magyarok biztonságára, a tényekre építő vitákra és a közös sikerekre, de mondjanak nemet az öncélú, rövidlátó politikára, az idegen érdekek kiszolgálására, a békétlenségre és a hazugságra.

Az államfő beszédében leszögezte: a magyar választók április 3-án döntöttek arról, hogy mely pártokat, pártszövetségeket juttatnak parlamenti mandátumhoz, és arról is, hogy kire hárul a kormányzás felelőssége, és ki kap ellenzéki szerepet. Hozzátette: a választók döntése politikailag és jogilag megkérdőjelezhetetlen, azt mindenkinek tiszteletben kell tartania, az új Országgyűlés és a leendő kormány legitimációja minden vitán felül áll.
Felhívta a figyelmet arra: először fordult elő Magyarország történetében, hogy nem országos listát állító 10-12 kisebb-nagyobb párt, hanem két pártszövetség mérkőzött meg egymással. A kampány kezdetétől világos volt – fűzte hozzá – hogy a többi indulóra “eleve statiszta szerep hárult”.
Arra is kitért: 1990 óta soha ilyen sok nemzetközi megfigyelő nem vett részt az országgyűlési választások ellenőrzésében, a rendszerváltás óta soha ilyen kevés jogorvoslati eljárás nem volt, és ilyen korán még soha nem született meg a választás hivatalos, jogerős végeredménye.
“Honfitársaim döntése világos és egyértelmű. Azt félreérteni, félreértelmezni, félremagyarázni, kétségbe vonni nem lehet” – hangsúlyozta.
Az államfő köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a választáson, mindazoknak, akik a szavazókörökben, választási bizottságokban segítették a szavazás lebonyolítását, és azoknak is, akik a jogorvoslati eljárások során a benyújtott kifogásokat időben elbírálták, és ezzel biztosították a feltételeket, hogy az Országgyűlés megalakulhasson.
Áder János bejelentette: azt javasolja, hogy az Országgyűlés Orbán Viktort válassza meg Magyarország miniszterelnökének. Emlékeztetett: múlt pénteki megbeszélésükön az új kormány megalakítására felkérte a jelenlegi miniszterelnököt, aki a felkérést elfogadta.
Az államfő megjegyezte: a választást követő napokban, miközben arra gondolt, hogy beszédében a kampány tanulságaival is foglalkozik, rájött, hogy “sokkal fontosabbak a teendőink, semhogy néhány képviselő háborgó lelkével, minősíthetetlen stílusával, vagy a vesztes csapaton ne változtass stratégia értelmezésével foglalkozzunk”.
Hangsúlyozta: Deák Ferencnek, a reformkor nagyjainak, vagy az 1867-es kiegyezés előkészítőinek a példája azt mutatja, hogy “csak igenekből lehet országot építeni”. De – folytatta – ahhoz, hogy ez az építkezés sikeres legyen, hogy a választók bizalmát elnyerhessék, megtarthassák, először nemet kell mondani néhány dologra.
“Nemet kell mondani a kettős mérce alkalmazására, az öncélú, rövidlátó politikára, az idegen érdekek kiszolgálására. Nemet kell mondani az alkotmányellenes szándékokra, a társadalom nyugalmának megzavarására, a békétlenségre. Nemet kell mondani a hazugságra, a demagógiára, a jellemtelenségre, elvtelenségre. Nemet az alpári beszédre” – emelte ki.
Áder János arra biztatta a képviselőket, hogy a következő években “mondjanak igeneket”.
“Igent a nemzeti érdekek képviseletére, az ország gyarapodására, a magyarok biztonságára. Igent az érveket érvekkel ütköztető, tényekre építő vitákra. De legfőképp mondjanak igent közös sikereinkre, mert azoknak mindannyian örülhetünk” – tette hozzá.
Jó lenne, ha mindenki tudna örülni a másik sikerének, a budapestiek a vidék gyarapodásának, a vidék a főváros erősödésének – hangsúlyozta, arra bíztatva a falvakban, községekben, városokban élőket, hogy jöjjenek minél gyakrabban Budapestre, a fővárosban élők pedig látogassanak el vidékre és a határon túlra. “Nyújtson kezet egymásnak minden jóakaratú ember, akinek fontos Magyarország és a magyar nemzet gyarapodása!” – szólított fel, hozzáfűzve Deák Ferenc figyelmeztetését, miszerint “polgár polgártársának ellenfele lehet, de ellensége ne legyen”.
Áder János arra is figyelmeztetett: nehéz év, nehéz évek várnak Magyarországra, hiszen a Covid-járvány – bár szolidabb formában – még mindig itt van, úgy tűnik, hogy az orosz-ukrán háború elhúzódik, ráadásul egy gazdasági válság “készül ránk rúgni az ajtót”.
Úgy vélte: a háború a mostani jelentősen megnövelt árakat tartósan magasan tarthatja, sőt, tovább is emelheti, a világ nyers- és alapanyag ellátását is jelentősen megnehezíti, a magas infláció az alacsony jövedelmű országokban megélhetési válságot, növekvő társadalmi feszültséget és politikai robbanást eredményezhet. De – folytatta – az adósságban “fuldokló” fejlett országok kormányai számára is további súlyos kérdéseket vet fel az infláció.
Felhívta a figyelmet arra: az ENSZ humanitárius célú akcióihoz a gabona 85 százalékát Oroszországból és Ukrajnából vásárolta. Rossz belegondolni, hogyha nem lesz elegendő gabona a lakosság ellátására és még a humanitárius készletek is megcsappannak, annak milyen hatása lesz az ott élők életkörülményeire és az érintett országokból induló migrációra – fejtette ki.
Úgy értékelt: az új Országgyűlésnek és az új kormánynak minden korábbi sikeres válságkezelési tapasztalatára szüksége lesz, hogy a “világgazdaság háborgó tengerén Magyarország hajóját jó irányba kormányozza”.
“A választói felhatalmazás világos. A feladat emberes. A siker pedig emberfeletti erőfeszítést kíván. De akármilyen nehézségek lesznek, akármilyen vitában kell helytállniuk, bármilyen nemtelen támadások érik is önöket, soha ne feledjék: a haza minden előtt!” – zárta beszédét Áder János.