Elhúzódó járványt okozhat, ha nem oltatja be magát elegendő számú ember

A széleskörű védőoltással elérni kívánt nyájimmunitás elmaradása nagyon sokféle veszélyt rejt magában – hangsúlyozta Dr. Békássy Szabolcs országos kollegiális vezető háziorvos a tájékoztató interjúsorozatunk újabb részében.

A szakember portálunknak kifejtette, hogy potenciálisan sokkal nagyobb gyakorisággal alakulhatnak ki mutáns törzsek, amelyek természetéről nyilván nem rendelkezünk még megfelelő ismerettel, és nem tudjuk, hogy esetlegesen súlyosabb, vagy kevésbé súlyosabb szövődményeket okozhatnak. Másrészről az újrafertőződés miatt lényeges ez a kérdés. – Kezd egyértelművé válni, hogy az ellenanyag-szintünk egy természetes megfertőződést követően pár hónappal drasztikusan elkezd csökkenni. S ha nem érjük el azt a kívánt nyájimmunitást, ami esetleg véget vethet ennek a járványnak, akkor azzal kell számolnunk, hogy egy sokkal elhúzódóbb pandémia lesz a nyakunkon – fogalmazott Dr. Békássy Szabolcs.

A vezető háziorvos arról is beszélt, hogy a koronavírus-járvány és annak szövődményei egy nagyságrenddel nagyobb veszélyt jelentenek a teljes társadalomra nézve, hiszen sokkal nagyobb a halálozás az influenzavírussal való összehasonlításban. A védőoltás elmaradása miatt elhúzódó járvány nyilvánvalóan együtt jár azzal is, hogy sokkal többen fognak súlyos szövődményben elhalálozni, illetve sokkal több lesz az olyan krónikus beteg, aki a koronavírus-fertőzést követően poszt-covidális szindrómában is szenvedhet.