Ötvenöt szicíliai városban tették ismét kötelezővé a maszk viselését az utcákon a koronavírus delta variánsának terjedése és az alacsony átoltottság miatt – erősítette meg az olaszországi tartomány elnöke, Nello Musumeci hétfőn.

A politikus “nehéz, de szükséges” lépésnek nevezte a járványintézkedések ismételt szigorítását. Úgy vélte, egyes szakmai ágazatokban kötelezővé kell tenni a védettség megszerzését.
A rendelkezés augusztus 24-én lép életbe, és egyelőre szeptember 6-ig lesz érvényben. Többek között ismét kötelező a maszk viselése szabadtéren is, tehát az utcákon és tereken mindenki számára, 12 éves kortól. Felfüggesztették a csoportos programokat, valamint a tömegrendezvényeket. A családi rendezvények, például esküvők esetében a résztvevők kizárólag előzetes teszteléssel lehetnek jelen.
Az intézkedés ötvenöt, többnyire kisebb és közepes nagyságú várost érint, közöttük van a 24 ezer lakosú Noto, valamint a római kori mozaikjai miatt sűrűn látogatott Piazza Armerina is. Három önkormányzat területén a közepes fokozatú, úgynevezett narancssárga színű besorolást vezették vissza, vagyis a vendéglátás csak elvitelre dolgozhat, bezártak a múzeumok, edzőtermek, mozik.
Nello Musumeci hangoztatta, hogy a szigorítások oldásához a szicíliaiak 70 százalékának meg kell kapnia a védőoltás első adagját. Az ötmillió lakosú szigeten kevesebb mint 60 százalék azoknak az aránya, akik legalább egy adag vakcinát már megkaptak. Helyi orvosok korábbi magyarázata szerint a szicíliaiak “babonás előítéletek” miatt mondanak nevet a vakcinázásra. Olaszországban Szicíliában a legalacsonyabb a lakosság oltottsági aránya.
Az utóbbi egy héten százezer lakosra 150 beteg jutott, megteltek a kórházak ellátásra szoruló betegekkel, akik kivétel nélkül a fertőzőbb delta vírusvariánst kapták el.
A Siracusa-közeli, több mint 22 ezres Lentiniben az utóbbi napokban több mint kétszeresére emelkedett a napi esetszám: több tízfős családokat helyeztek karanténba, bezártak a boltok, éttermek, mivel nincsen elég egészséges ember, aki működtetné őket. Saverio Bosco polgármester a közösségi médiában sürgette a lakosokat oltakozásra.