Az innovációs támogatások hatékony eszközei a gazdaság megerősítésének és hosszú távon is segítik a cégek fejlődését. A kormány éppen ezért döntött úgy, hogy 31,3 milliárd forint többletforrással támogatja a vállalatok K+F+I (kutatás+fejlesztés+innováció)-tevékenységét – mondta a Világgazdaságnak Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára.

A napilap csütörtöki számában olvasható cikk felidézi: a keddi Magyar Közlönyben jelent meg, hogy a kormány mekkora összeget csoportosított át a Gazdaságvédelmi Alapból a Nemzeti Kutatási és Innovációs Alap (NKFI Alap) javára. Schanda Tamás a lapnak elmondta: a koronavírus-járvány is rámutatott az innováció jelentőségére, ezért az NKFI Alapot úgy alakították ki, hogy azonnal reagálni lehessen a járvány okozta aktuális helyzetre.
A cikk szerint a kutatási alaprész 15 milliárd forint, az innovációs alaprész 16,3 milliárd forint többletfinanszírozásban részesül, az alap kerete 2020-ban eléri a 145 milliárd forintot.
Az NKFI Alapból támogatott vállalati együttműködések is hozzájárulnak a vállalkozások technológiai fejlődéséhez és erősödéséhez, valamint a magas hozzáadott értékű, magas munkatermelékenységgel jellemezhető álláshelyek számának növekedéséhez – tette hozzá Schanda Tamás.
Az írás felidézi, hogy nem ez az első döntés az idén a kutatás-fejlesztési és innovációs szektort érintő támogatásnöveléséről. Egy júliusi kormányhatározat szerint az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat 2020-ban plusz 11 milliárd forintból, 2021-től beépülő jelleggel további 22 milliárd forintból gazdálkodhat. A kutatóintézetek a növekményből fedezhetnék a régóta várt kutatói béremeléseket. A kormány jóváhagyása értelmében a kutatóintézet-hálózat infrastruktúrájának megújítása is folytatódhat a következő években mintegy 36,5 milliárd forintból.