Rekordnagyságú lesz a honvédelmi költségvetés 2020-ban

Esküt tesznek az önkéntes területvédelmi tartalékos katonák az MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred megalakulása és zászlóadományozó ünnepségén a székesfehérvári Városház téren 2018. október 13-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Összesen 616 milliárdos költségvetésből gazdálkodhat jövőre a honvédelmi tárca – mondta Németh Szilárd parlamenti államtitkár a Honvédelmi Minisztériumban tartott sajtótájékoztatón, december 18-án.

Németh Szilárd rámutatott: a honvédelem, Magyarország függetlenségének és biztonságának szavatolása jövőre is a kormány egyik legfontosabb feladata lesz, ezért idén is olyan jogszabályokat alkottak, amelyek biztosítják, hogy a Magyar Honvédség a térség legmodernebb és legütőképesebb haderejévé váljon, hiszen Európa és Magyarország biztonságának megőrzésében a hazai haderő kulcsszerepet játszik. Mint mondta, ehhez az anyagi források is biztosítottak, a 2020-as évi védelmi költségvetés egyenesen rekordösszegűnek tekinthető. „103 milliárd forinttal több, mint a 2019-es, ami összesen 616 milliárd forintot jelent. Ebből 216 milliárdot, azaz több, mint 30 százalékot a Magyar Honvédség fejlesztésére kell fordítani” – tájékoztatott az államtitkár.