Több mint 84 ezren érettségizhetnek hétfőn

Összesen 84 284-en kezdhetik meg hétfőn az érettségi vizsgákat, néhány tárgy kivételével csak írásbeliket tartanak – közölte a köznevelési államtitkár a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján szerdán.

Maruzsa Zoltán elmondta, eredetileg 113 387-en jelentkeztek a vizsgákra, köztük voltak olyanok is, akik előrehozott érettségit tettek volna, hivatalból 26 638 vizsgázót töröltek a névsorból.

A vizsgázók 97 százaléka érettségizni akar, a vizsgáktól történő visszalépés mellett – a rendelkezésre álló ötnapos határidő alatt – a jelentkezők mindössze három százaléka, 2455 érettségiző döntött – ismertette.

A meghozott óvintézkedésekről szólva Maruzsa Zoltán kifejtette, a vizsgák előtti időszakban sűrűbben járnak majd a tömegközlekedési eszközök, a vizsgahelyszínek környékén rendőri felügyelet lesz, valamennyi vizsgázónak maszkot, a tanároknak pedig kesztyűt is biztosítanak.

Az államtitkár hangsúlyozta, semmilyen szankció nem éri azokat, akik a vizsgák előtt gondolták meg magukat, nekik csak annyi dolguk van, hogy nem jelennek meg a vizsgán.