Varga Judit igazságügyi miniszter szerint politikai ítéletet hozott az Európai Unió bírósága Magyarországot érintően a gyermekvédelmi törvény miatt.

Varga Judit a Facebook-oldalán szerdán közzétett bejegyzésében arra reagált, hogy az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága elutasította a Magyarország és Lengyelország által benyújtott, az uniós költségvetésből származó finanszírozás igénybevételét a jogállamiság elveinek tagállamok általi tiszteletben tartásához kötő feltételességi mechanizmus ellen irányuló kereseteket.
A miniszter azt írta, a döntés élő bizonyítéka annak, hogy Brüsszel visszaél a hatalmával.
Hozzátette, “az ítélet egy újabb nyomásgyakorlás hazánk ellen, mert a nyár folyamán elfogadtuk a gyermekvédelmi törvényünket”.
“Brüsszel nem tudja annyiban hagyni, hogy a magyar emberek népszavazáson mondhatják el a véleményüket. A bürokratikus elit nem akarja elfogadni a magyarok szabad döntését és véleményét” – fogalmazott Varga Judit.