8.8 C
Nagykanizsa
péntek, október 16, 2026

A Magyar Telekom Zalaegerszegen indította el az első magyarországi 5G tesztállomást

A Magyar Telekom Zalaegerszegen indította el az első szabványos 5G tesztállomását, amely hamarosan csatlakozik az épülő járműipari tesztpálya technológiájához is - közölte a társaság...

Szakértő: túlságosan nagy a digitális lábnyomunk

Sok internetezőnek túlságosan nagy a digitális lábnyoma, nem biztos, hogy mindig mindent fel kell tenni a világhálóra - figyelmeztetett Ormós Zoltán internetes szakjogász az...

A virágok 50 millió évvel korábbról származnak egy kínai tanulmány szerint

Több mint 174 millió évvel ezelőtt, a földtörténeti jura időszak elejéről származó, megkövesedett virágos növényt azonosítottak kínai kutatók. Az eLife portálon megjelent tanulmányukban emlékeztetettek arra,...

Magyar kutatók is részt vesznek az idegen naprendszerek bolygóinak légkörét vizsgáló...

Magyar kutatók is részt vesznek az Európai Űrügynökség ARIEL-küldetésének tudományos programjában, amely az idegen naprendszerekben lévő exobolygók légkörét vizsgálja majd - közölte a Magyar...

A magyarok fele már mobilról vásárol karácsonyi ajándékokat egy felmérés szerint

A magyarok 48 százaléka a karácsonyi ajándékok egy részét már mobiltelefonról szerzi be, és a megkérdezettek 64 százaléka az ünnepektől függetlenül is legalább havonta...

Magyarország legnagyobb elektromos töltőállomását avatták fel Zalában

Magyarország legnagyobb, egyszerre kilenc elektromos autó fogadására alkalmas töltőállomását avatták fel szerdán a Zala megyei Sormáson, az M7-es autópálya szomszédságában. Balogh Szabolcs, a Nemzeti Közművekhez...

Sok az új kutatási eredmény az Antarktiszon

Sok az új kutatási eredmény az Antarktisszal kapcsolatban, köszönhetően a műhold-felvételeknek és a jégben is végezhető geofizikai méréseknek - hangzott el az M1 aktuális...

Klinikai szakpszichológus: nagyjából minden ötödik nő bántalmazott Magyarországon

Megdöbbentően gyakori a nők elleni erőszak, nagyjából minden ötödik nő bántalmazott Magyarországon - mondta Kalamár Hajnalka klinikai szakpszichológus. Megjegyezte azt is, sokaknak kényelmetlen erről a...

A termőföldek negyedének virágzó növényekkel való bevetése megmenthetné a méheket

Újfajta mezőgazdasági stratégiát javasol a méhek és egyéb beporzók populációi hanyatlásának megállítására egy kutatócsoport, amely elképzeléseit a gyakorlatban is sikerre vitte Üzbegisztánban és Marokkóban. Stefanie...

Emmi: 37 milliárd forint többlettámogatás az Egészségbiztosítási Alapnak

Több mint 23,5 milliárd forinttal emelkedik a gyógyszerkassza annak a kormánydöntésnek az eredményeként, amelynek értelmében 37 milliárd forinttal nő az Egészségbiztosítási Alap idei kasszája. Az...