Jürgen Klopp, a Liverpool német vezetőedzője kereken négyszázadik alkalommal ült angol csapata kispadján tétmeccsen, és a hetedik szakvezetővé lépett elő, aki legalább 100 Bajnokok Ligája-mérkőzést vallhat a magáénak – írta a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) a BL 6., záró csoportkörének keddi játéknapja után.

Az összegzés szerint Kloppnál, akinek együttese 2-0-ra verte olasz vendégét, a Napolit, csak a Manchester City jelenlegi mestere, Pep Guardiola szerzett több győzelmet első száz BL-meccséből: a spanyol szakember 61 sikert jegyez, míg a német 58 nyertes mérkőzést számlál.
Klopp lett a 4. Liverpool-edző, aki minden sorozatot figyelembe véve 400 fellépésig jutott, előtte Bill Shankly (783 mérkőzés), Tom Watson (743) és Bob Paisley (535) áll. Viszont az őt megelőzők egyike sem nyert annyiszor, mint a német szakvezető, aki 243 győzelmet jegyez.
A Liverpool egyiptomi támadója, Mohamed Salah megszakítás nélkül ötödik Bajnokok Ligája-meccsén szerzett gólt, ezzel övé a leghosszabb ilyen sorozat a BL idei szezonjában.
A skót Rangers, amely hazai pályán kapott ki 3-1-re a holland Ajaxtól, mínusz 20-as (2-22) gólkülönbséggel zárta a csoportkört. Ez a legrosszabb mutató azon csapatokat tekintve, amelyek mind a hat csoportkörös mérkőzésüket elveszítették a sorozat történetében. A horvát Dinamo Zagreb mínusz 19-es gólkülönbséggel zárt a 2011-2012-es szezonban, a mostaniban pedig a Rangerst megközelítő cseh Viktoria Plzen szintén 0 ponttal és mínusz 19-es gólmérleggel fejezte be csoportszereplését.