Az OTP Bank történetének legjelentősebb és legkomplexebb akvizíciójával a régió ötödik országában válik piacvezetővé. Szlovéniában a Nova KBM bank megvásárlásával a 2019-ben megvásárolt SKB Bankkal együtt 30 százalék körüli részesedésre tesz szert a bankpiacon, a betét- és hitelállomány alapján pedig vezető pozíciót tölt be – jelentette be Csányi Sándor elnök-vezérigazgató pénteken, sajtótájékoztatón Mariborban.

Közölte: hamarosan már 12 országban lesznek jelen, mert az üzbég bank akvizíciója hamarosan lezárul, abban a régióban vizsgálják a további terjeszkedési lehetőségeket.
A piac visszaigazolta a stratégiájuk sikerét, a bank stabil, organikus növekedést tud felmutatni minden országban – mondta az elnök-vezérigazgató. Fontosnak nevezte ezt a tranzakciót, amely pénzügyileg és szakmailag egyformán erősíti a két ország gazdasági kapcsolatait.
Csányi Sándor ismertetése szerint másfél évig fog tartani a szlovén leánybankok integrációja, ami komoly kihívás lesz. John Denhof lesz a vezérigazgatója az egyesült banknak, aki jelenleg a Nova KBM vezérigazgatója.
Az egyesült bank a csoport legnagyobb külföldi leánybankja lesz – sorolta, jelezve: azt még nem döntötték el, hol lesz az új bank központja. A banknak Szlovéniában nagyjából egymillió ügyfele lesz.
A Nova KBM korábban az Apollo Alapok, valamint az EBRD tulajdonában volt.
A tranzakció pontos értékét a felek nem közölték, annyit árultak el, hogy a Nova KBM könyv szerinti értékénél alacsonyabb áron sikerült megvásárolni.
A Nova KBM az egyik leginnovatívabb bank a szlovén piacon, az első változás, amit az ügyfelek érzékelnek majd az a banklogó színének megváltozása. Ez az OTP csoport márkájának megfelelően zöldre változik – mondta Csányi Sándor.
John Denhof, a Nova KBM vezérigazgatója arról beszélt, hogy az integráció nyertesei az ügyfeleik és a munkavállalóik lesznek, az OTP csoport széleskörű tapasztalata nagy segítséget jelent majd. A zökkenőmentes folyamat érdekében mindent megtesznek az SKB Bankkal együtt, a lépésekről minden ügyfelet értesítenek.
Anita Stojčevska, az SKB Bank vezérigazgatója kifejtette: az SKB Bankot az elmúlt három évben már sikeresen integrálta az OTP Csoport, ezen a téren szerzett tapasztalataikat örömmel osztják meg új kollégáikkal. Az integráció alatt mindkét bank önállóan, saját márkanévvel működik majd.
Hozzátette: a jövőbeni új, egyesített bank kiváló lehetőségeket nyújt majd az ügyfeleknek és a munkavállalóknak, addig is, nem sokkal a pénzügyi zárást követően, egy csaknem 450 ATM-ből álló kiterjedt hálózat válik elérhetővé mindkét bank ügyfelei számára Szlovénia-szerte, díjmentes bankkártyás készpénzfelvétellel.
Az OTP Csoport jelenleg több mint 33 ezer munkavállalóval közel 16 millió ügyfélnek nyújt univerzális pénzügyi szolgáltatásokat, és több mint 1400 fiókból álló hálózatot működtet. Kelet-Közép-Európa legaktívabb konszolidátoraként az OTP Csoport a 2000-es évek eleje óta 23 bankot vásárolt meg és integrált sikeresen. Az OTP Bank és leányvállalatai az összes eszközállományt tekintve 28 százalékos piaci részesedéssel az egyik legnagyobb szereplő a magyar bankpiacon. Az OTP Csoport nemcsak Magyarországon, hanem Bulgáriában, Szerbiában, Montenegróban, és most már Szlovéniában is meghatározó szereplő.
A Nova KBM Szlovénia második legnagyobb bankja, eszközállománya alapján 20,7 százalékos piaci részesedéssel és több mint 1500 alkalmazottal.
Az SKB Bank Szlovéniában a harmadik legnagyobb bank 11,3 százalékos önálló hitelpiaci részesedéssel és 9,4 százalékos önálló betétpiaci részesedéssel.