A magyar gazdaság fundamentumai lényegesen erősebbek a tíz évvel ezelőttinél, és ehhez a német cégek teljesítménye is hozzájárult – hangsúlyozta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára szerdán a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) online térben rendezett 2021. évi évnyitó rendezvényén.

Elmondta, 2014-2020 között jelentős német tőke érkezett Magyarországra, az elmúlt hét évben 134 nagyszabású német kötődésű beruházás valósult meg 7 milliárd euró, mintegy 2500 milliárd forint értékben Magyarországon.
Kiemelte, a kormány azzal számol, hogy a Magyarországot befektetési helyszínnek választó német vállalatok továbbra is itt képzelik el hosszú távú jövőjüket, mivel felmérések szerint a német ipari szereplők jellemzően megtalálják számításukat, és újabb beruházásban érdekeltek.
Magyar Levente jelezte, a magyar kormány a gazdaság szereplőit segítő újabb válságkezelő és növekedést ösztönző programon dolgozik, az eddigi kormányzati támogatásoknak köszönhetően megközelítően 100 német vállalat mintegy 400 millió eurónyi beruházást hajtott végre.