Az évtized elején dől el, hogy megnyerjük vagy eltékozoljuk a történelmi időt – fogalmazott a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Növekedés.hu oldalon hétfőn közölt írásában azt hangsúlyozva, hogy az évtized drámai indulása után gyors és erős növekedési fordulatra van szükség.

A jegybankelnök szerint erre a fordulatra építve lehet visszatérni a fenntartható egyensúly képletéhez, és 2030 végére elérhetjük az EU akkori átlagos fejlettségi szintjének 100 százalékát, az osztrák fejlettség közel négyötödét.     Hangsúlyozta: az évtized versenyképességi reformjainak zömét most kell elindítani ahhoz, hogy az egész évtized során kifejtsék hatásukat. Megemlítette, hogy az elmúlt évtized 50 legfontosabb reformjából 43-at 2010 és 2013 között valósítottak meg és indítottak el. Most 2010-zel szemben először vissza kell nyerni a növekedést, és annak eredményeivel visszaállítani az egyensúlyt – írta.     Hozzátette: párhuzamosan kell kezelni a fejlesztéspolitikát és a versenyképességet, az uniós és a hazai – jegybanki, banki és költségvetési – források legalább 50-50 milliárd euró értékben való kombinálásával egyszerre lehet elérni valamennyi megcélzott fordulatot.     Példaként hozta Ausztria sikerét, amelynek egyik titka, hogy mintegy 170, a globális piac réseit kihasználó, és ennek köszönhetően nagyra nőtt családi vállalkozás adja a GDP gerincét. Szavai szerint ezt érdemes ismételni, csak más réseket kell figyelembe venni.     Úgy fogalmazott: ebben az évtizedben nem nyerhet az, aki nem hajtja végre a digitális átállást az élet minden területén, az nyer, aki a hálózati és platformműködésre tér át az üzleti élet minden területén.     Matolcsy György szerint a győzelemhez a térszerkezet átalakítása kell a gazdasági felzárkózás és a versenyképességi fordulat számára. Ez egy 4 millió főt érintő Budapest Régiót jelent, amely a városhálók szövetségéből merít. Ezek a városhálók az államhatáron belül és a Kárpát-medencében működnek: ilyen a Debrecen-Nyíregyháza-Miskolc-Szolnok háló, a Győr-Szombathely-Sopron háló, a Székesfehérvár-Balaton-Veszprém háló, valamint a Szeged-Szabadka-Újvidék háló és még más hasonló kapcsolódások.     A győzelemhez jelentős tőkekivitel, azaz hazai profitot is termelő “kifektetések” végrehajtása is kell a stratégiai ágazatokban a Kárpát-medencében és a tágabb régióban egyaránt. Matolcsy György szerint az hozhat sikert, ha a modern ágazatokba külföldről érkező közvetlen beruházások (FDI) és a szolgáltatások mellé saját tulajdonú ipart épít Magyarország.