Olaf Scholz német kancellár után Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter is elutasította az orosz támadás ellen védekező Ukrajna támogatását nyugati harci repülőgépekkel.

A Zöldek politikusa a ZDF német országos köztelevízió keddi késő esti műsorában kifejtette, hogy a szövetségi kormány az Ukrajna elleni orosz támadás kezdete óta egyensúlyozásra kényszerül, mert meg akarja adni a lehető legnagyobb támogatást az ukrán erőknek, és el akarja kerülni, hogy “belerángassa” a háborúba “Németországot, vagy Európát vagy a világot”.
Nem teljesen világos, hogy hol húzódik a háborúba sodródás veszélye nélküli támogatás határa – tette hozzá, kifejtve: egyesek szerint a kormány már azzal is túl messzire megy, hogy modern német harckocsikkal segíti a védekezést, de szerinte a Leopard 2 harckocsik Ukrajnába küldésével még nem lépik át a határt.
A harckocsik és a vadászgépek között azonban van egy lényeges különbség, mégpedig az, hogy a repülők használatához a folyamatos karbantartást is biztosítania kellene a támogatást nyújtó országnak. Ezzel pedig már valóban “túl messzire mehetünk, háborús féllé válhatunk” – mondta Habeck.
Olaf Scholz már január végén megerősítette, hogy továbbra sem helyeselné az ukrán légierő megsegítését harci gépekkel. A szociáldemokrata (SPD) politikus január 25-én – miután a kormány ülésén döntést hoztak arról, hogy a német hadsereg (Bundeswehr) állományából átadnak Ukrajnának 14 darab Leopard 2 A6 típusú harckocsit és vállalják a védekezést szintén Leopardokkal támogatni kívánó nyugati partnerországok törekvéseinek összehangolását – a szövetségi parlamentben (Bundestag) az azonnali képviselői kérdések és kormányfői válaszok órájában egy független képviselő azon kérdésére, hogy hol van Ukrajna német katonai támogatásának határa, és előfordulhat-e, hogy Németország vadászgépekkel vagy csapatokkal segíti az ukrán erőket, kijelentette, hogy ez nem fordulhat elő.
Kifejtette: a kormány már akkor rögzítette, hogy harci repülőkkel nem támogatja Ukrajnát, amikor a háború elején az Ukrajna feletti repüléstilalmi övezet esetleges kijelöléséről folytattak nemzetközi egyeztetést, az pedig a NATO és Oroszország közvetlen összeütközésének elkerülését szolgáló erőfeszítésekből következik, hogy NATO-katonák, és így német katonák sem vesznek részt a háborúban.