Pótolhatatlan és páratlan a népfőiskolai hálózat tevékenysége, összpontosuló ereje, amely mögött ott húzódik az a több száz, ezer ember, akikkel kapcsolatban állnak – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter pénteken a Lakitelek Népfőiskolán tartott szakmai napon.

Az elmúlt év nyarán Lakiteleken megalakult Kárpát-medencei Népfőiskolai Hálózat alapító szervezeteinek előadásait követően Csák János elmondta: “a magyarok feladata az, hogy megvalósítsák kultúrájuk innovációját, amihez egy innovációs kultúra létrehozásán át vezet az út”.
A miniszter szerint a kihívást az jelenti, hogy az őseink által létrehozott kulturális örökséget és fizikai javakat, illetve az elmúlt években a népfőiskolák által felhalmozott tudást, hogyan lehet a legjobban hasznosítani – fogalmazott.