Elfogtak két férfit, akik több millió forinttal zsarolták üzleti partnerüket, és azzal fenyegették, hogy ha nem adja át a követelt pénzt, bántani fogják a családját – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) pénteken a rendőrség honlapján.

A 44 és a 48 éves budapesti férfit éjszaka fogta el a KR NNI a Terrorelhárítási Központ (TEK) és a KR bevetési egység segítségével – olvasható a police.hu oldalon.
Azt írták, a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult büntetőeljárás eredetileg csalás miatt. Az ügy alapját egy illegális üzlet jelentette. Az eladó ugyanis tisztázatlan tulajdoni viszonyban lévő fémárut akart  haszonért értékesíteni. Amikor a vevők erre rájöttek, a hatóságok értesítése nélkül maguk akarták visszaszerezni az előleget, és rendezni átverőjükkel a dolgot, mégpedig úgy, hogy megzsarolták.
A budapesti éjszakai életben ismert két férfi a fémáruért átadott több millió forint ötszörösét követelte a kereskedőtől, és azzal fenyegette meg, hogy ha nem fizet, akkor mind őt, mind a családját bántani fogják. “A kilátásba helyezett erőszakot példákkal is nyomatékosították számára” – írta a rendőrség.
A fiatalabbik férfit XVIII. kerületi lakásában, míg társát a XIV. kerületben, az utcán fogták el csütörtök éjszaka. Zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket, majd mindkettejüket bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat – közölte KR NNI.