Nébih: az ellenőrök tüzifát koboztak el a kereskedőktől

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei csaknem 1400 köbméter tűzifát koboztak el két kereskedőtől, egy másik piaci szereplő tevékenységét pedig egy hónapra felfüggesztették – közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az érintett kereskedők nem vezettek megfelelő nyilvántartást, így nem tudták igazolni a fatermékek eredetét.
Kifejtették, a hatóság ellenőrei helyszíni vizsgálaton észlelték, hogy egy nagykanizsai és egy hodászi telephelyen jóval több fa van, mint a nyilvántartásban, valamint a bemutatott eredetigazoló dokumentumokban, ezért a két kereskedőtől összesen 1400 köbméter tűzifát koboztak el.
Az olasz tulajdonosi hátterű nagyatádi piaci szereplőnek, mint a faanyag első forgalomba hozójának a termékek eredetét szigorúbban kellett volna ellenőriznie, mint egy átlagos kereskedőnek. A cég többszöri szóbeli egyeztetés, valamint az eljárási bírság ellenére sem tudta hitelt érdemlően bizonyítani, hogy kötelezettségeit teljesítette, ezért a hatóság egy hónapra felfüggesztette a tevékenységét.
Általános tapasztalat, hogy a faanyag kereskedelem felügyeleti rendszerének bevezetését követően nagyon sokan bejelentkeztek a Nébih nyilvántartásába, és megkezdték a jogszabályi követelményekhez való alkalmazkodást. Az önkéntes jogkövetési hajlandóság azonban az utóbbi időben alább hagyott, így a faanyag eredetének nyomon követhetőségét a telephelyi nyilvántartásban több helyen már nem biztosítják. A Nébih ellenőrei ezért 2021-ben kiemelten ellenőrzik a faanyag eredetének igazolását szolgáló két alapvetően fontos dokumentumot, a szállítójegyeket és a telephelyi nyilvántartást – tájékoztatott a Nébih.