Nem kell megijedni attól, hogy vannak pillanatok, amikor Magyarország más álláspontot képvisel, mint a másik 26 tagállam, mert eljön az a pillanat, amikor a magyar álláspont lesz a többségi – jelentette ki Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, arról, hogy csütörtökön újra megvétózta a közös uniós nyilatkozatot Ukrajna ügyében.

A közmédia brüsszeli stúdiójából sugárzott pénteki interjúban a kormányfő emlékeztetett: korábban Magyarország volt az egyetlen ország, amelyik nemet mondott a migrációra, kerítést épített és vállalta a vitát. Egy csütörtöki megbeszélésen a mostani menekültügyi szabályozás ellen lázadó 8-9 miniszterelnök szó szerint azt mondta, amit Magyarország tíz évvel ezelőtt mondott és tett.

Úgy fogalmazott: “tehát nem kell megijedni attól, hogy egyedül vagyunk, mert előfordul, hogy mégis kiderül, hogy nekünk van igazunk“, kijelentve, ugyanez a történet játszódik most le a háborúval kapcsolatban.

“Én már látom a szemekben, hogy mindenki látja, hogy ez a háború elveszett, tehát rossz döntés volt beleugrani“

– mondta, megjegyezve, a magyar családok háztartásonként 2,5 millió forintot buktak ezen a háborún, a gazdagabb országok még többet.

Nem vagyunk többségben még, messze nem, hiszen tegnap is amellett foglalt állást az államok többsége, hogy a háborút folytatni kell, még több pénzt, még több fegyvert kell küldeni Ukrajnának, de ez már nem ugyanaz a gránitszilárdságú, acélkeménységű közös akarat volt, mint korábban.

Eljön itt is a pillanat, éppen úgy, mint a migrációban, amikor a magyar álláspont lesz az európai uniós közös álláspont

– jelentette ki.