Évi félmilliárd forintos bérleti szerződés lezárásához nyújtott segítséget a kormány az Óbudai Egyetemnek – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter, aki egyben a körzet országgyűlési képviselője is, a Facebook-oldalára felkerült videóüzenetében hétfőn.

Kiemelte: az előnytelen PPP-szerződést 2005-ben, a baloldali kormányzás alatt kötötték.
Az 500 millió forintos bérleti díjat egy magáncégnek fizette az egyetem a diákotthon és az egyik oktatási épület használatáért – mutatott rá. Ez az összeg elvitte az intézmény éves költségvetésének az egytizedét – tette hozzá.
A rendkívül hátrányos helyzet rendezésére az egyetemi modellváltással nyílt lehetőség – tájékoztatott. A diákotthon és a Tavaszmező utcai campus az egyetem tulajdonába került, az intézmény így jelentős megtakarításhoz jut, továbbá megszabadul a még hátralévő futamidő kamatkockázatától is – mondta a miniszter.