A biztonság továbbra is az elsődleges szempont, ezért a Budapest-Belgrád vasútvonalon a forgalom csak akkor indulhat el, ha minden szükséges feltétel maradéktalanul teljesül – írta a közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán vasárnap.

Vitézy Dávid kifejtette: csak azt követően lehetséges a forgalom megindulása, ha a kínai kivitelező elvégzi a szükséges szoftverjavításokat, és a biztonsági tesztek is megfelelő eredménnyel zárulnak.

Addig pedig “be nem tartott céldátumok ígérgetése helyett őszintén és transzparensen fogunk kommunikálni” a beruházás állásáról

– fogalmazott.

A bejegyzéshez csatolt videóban a miniszter arról nyilatkozott, hogy az utasforgalom elindulását tekintve “kritikus” – Európában még nem használt, de Kínában régóta alkalmazott – vonatbefolyásoló rendszer telepítése megtörtént, de abban szoftverproblémákat találtak, a hibákat pedig javítani kell.

Amennyiben a javítások az ígéreteknek megfelelően a következő napokban, hetekben megtörténnek, akkor augusztus első felében el tudnak indulni az első, úgynevezett “sötétüzemi próbák”. Ha ezek sikeresek lesznek, akár már szeptemberben elindulhatnak az utasokat szállító szerelvények

– közölte.

Ha bármilyen probléma fennáll a következő hetekben, az csúszást eredményez, de “a biztonság az első” – rögzítette a tárcavezető.