A Fejér Vármegyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete és további bűncselekmények miatt vádat emelt és szabadságvesztés büntetés kiszabását kérte arra a férfira, aki tavaly októberben a házastársát és két gyermekét akarta megölni.

Az ügyészség ezen felül közügyektől eltiltást, a feltételes szabadságra bocsátás kizárását, a férfi letartóztatásának fenntartását, továbbá a szülői felügyeleti jog megszüntetését indítványozta.
A Fejér Vármegyei Főügyészség vádirata szerint a férfi és a sértett 2018-ban felbontották a házasságukat, azonban továbbra is együtt laktak a családi házukban, illetve a nő megismerkedett egy férfival, amiért a vádlott féltékeny lett a sértettre. Egy alkalommal a nő barátja hangüzenetet küldött, amelyet a vádlott meg kívánt hallgatni, de a nő ezt megtagadta, ezért kicsavarta a kezéből a telefont és megöléssel fenyegetve a hanyatt fekvő nőre ült, két kézzel a nyakát szorítva fojtogatta. A sértett aktívan védekezett, ezért két gyermekük megölését is kilátásba helyezte és a nőt a telefon töltőzsinórjával tovább fojtogatta.
A két gyermek észlelte a történteket, így tőlük a telefonjaikat elvette, hogy ne tudják értesíteni a rendőrséget. A kiskorúak a házból elmenekültek, azonban a vádlott a konyhában magához vett egy konyhakést és utánuk indult, miközben a nőt bezárta a házba. A nő a lakásban talált egy segélyhívásra használható telefont és segítséget kért, a rendőrök pedig a férfit az ingatlan előtt elfogták.
A sértett könnyű sérüléseket szenvedett, azonban a fojtogatás az oxigénellátás zavarához és a halálhoz vezethetett volna. A vádlott cselekményével a gyermekek értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését is veszélyeztette.