Egyre népszerűbb a Digitális Állampolgárság Program, a számok is ezt mutatják – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Facebook-oldalára csütörtökön feltöltött videójában. Dömötör Csaba tájékoztatása szerint a mobilalkalmazást már 138 ezren letöltötték, ezután 48 ezren regisztráltak, és megkapták az értesítést, hogy használhatják a programot, közülük 30 ezren már élnek is a lehetőséggel – tette hozzá.
Az államtitkár a Digitális Állampolgárság Program előnyeit ismertetve elmondta, hogy annak segítségével mobiltelefonnal is igazolhatja magát az ember, nem kell magánál tartania a személyi igazolványát. Mint mondta, az is praktikus segítség, hogy az alkalmazásban minden személyes és gépjárműadatot meg lehet találni egy helyen, így szükség esetén nem kell a különböző kártyákat előkeresni.
Egyetlen gombnyomással foglalható időpont a kormányablakba, igényelhető erkölcsi bizonyítvány – sorolta Dömötör Csaba. Kiemelte, hogy egyszerűbb a bejelentkezés az állami felületekre, így például a magyarorszag.hu weboldalra. Nem kell e-mail címet vagy jelszót megadni, egy egyszerű QR kóddal be lehet lépni a felületre.
A program a következő hónapokban és években folyamatosan bővül majd újabb szolgáltatásokkal.
Az a cél, hogy európai élmezőnyben legyünk a digitális szolgáltatások terén – hangsúlyozta az államtitkár, aki szerint azért is érdemes elvégezni a pár perces regisztrációt, mert később “órákat lehet spórolni azzal, hogy mobilról intézhetünk egyre több ügyet.”