Három év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Törvényszék szerdán azt az apátfalvai férfit, aki 2020 telén megpróbálta megfojtani súlyos beteg, idős édesapját.

A férfit bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a bíróság. A vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra.
A vádlott több betegségben szenvedő, 82 éves édesapja a nap 24 órájában ápolásra szorult, amelyet a vádirat szerint fia nem akart ellátni, mivel nem akart felmondani a munkahelyén. Az emiatt ingerült férfi 2020. december 10-én kora délután házukban alkoholt fogyasztott, majd úgy döntött, megfojtja az édesapját.
A férfi – aki évek óta, többféle küzdősportot magas szinten űzött – széken ülő édesapja mögé lépett, és nyakát a könyökhajlatába fogva fojtogatni kezdte őt. A sértett minden erejével, rendkívül szívósan védekezett, és sikerült a szorításból kiszabadulnia. A földre csúszott, fia azonban ekkor nagy erővel, legalább hat alkalommal fejen ütötte, amitől az idős férfi vérezni kezdett. A sértett ekkor már védekezni sem tudott.
A vádlott a vér látványától megijedt, felhagyott a bántalmazással, majd a vérző, különböző sérüléseket – a többi közt pajzsporcszarv-törést – elszenvedő édesapját magára hagyta, és elment dolgozni. Munkahelyén beszámolt a történtekről kollégáinak.
A magatehetetlen sértettet aznap később találták meg és vitték kórházba. A sértett folyamatos védekezése, ellenállása miatt élte túl a támadást, ám végül – a szakszerű orvosi kezelés ellenére – koronavírus-fertőzés miatt 12 nap múlva a kórházban elhunyt.
Horváth-Tóth Imola bíró az indoklás során kifejtette, a törvényszék nyomatékos enyhítő körülményként értékelte, hogy a büntetlen előéletű, enyhe értelmi fogyatékosságban szenvedő, a bűncselekményt beszűkült tudatállapotban elkövető vádlott elismerte és megbánta a történteket.
Az ügyész és a védő is három nap gondolkodási időt kért az esetleges fellebbezés bejelentésére.