Budapest, 2023. július 14. Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára beszédet mond a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar oklevélátadó és doktorrá avató ünnepségén a Ludovika Arénában 2023. július 14-én. MTI/Soós Lajos

A fix 3 százalékos lakáshitel programjának árkorlátai meg fogják akadályozni az ingatlanok drágulását a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerint.

Panyi Miklós a Facebookon vasárnap, “Üzenet a rémhírkeltőknek” bevezetéssel közzétett videójában azt mondta: a fix 3 százalékos hitel kapcsán nagyon sok baloldali megmondóember, ellenzéki pártvezér azzal riogat, hogy ez felveri az ingatlanárakat, akár 20-40 százalékkal.

Ezzel ellentétesen érvelve kiemelte: Magyarországon több mint százezer olyan eladó ingatlan van, amely belefér a program támogatásába országszerte, mind vidéken, mind a nagyvárosokban, mind pedig Budapesten. Emellett sok ezer olyan eladó ingatlan fog bejönni az ingatlanpiacra, amit eddig azért nem kínáltak eladásra, mert nem voltak vevők.

Emellett csak Budapesten a következő őszi hónapokban több mint 10 ezer olyan lakásfejlesztés fog elindulni, amely az elsőlakás-vásárlók igényeit fogja kielégíteni. Ez jelentős mértékben fogja bővíteni a kínálatot – tette hozzá az államtitkár.

“Nem utolsósorban pedig a programba árkorlátot helyeztünk el. A másfél millió forintos négyzetméter-árkorlát, valamint a 100 és 150 millió forintos árkorlát a lakások és a házak esetén meg fogják fogni az ingatlanok drágulását” – jelentette ki Panyi Miklós.