Magyarországon minden második megváltozott munkaképességű embernek van állása, munkajövedelemből él – mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára a Munkáltatók Esélyegyenlőségi Fóruma (MEF) által szervezett konferencián szerdán Budapesten.

Fülöp Attila hozzátette, ez óriási előrelépés ahhoz képest, hogy 10 évvel ezelőtt ebben a célcsoportban 18 százalékos volt a foglalkoztatási ráta.
Kiemelte, az elmúlt évek foglalkoztatási növekedésének egyik legnagyobb arányú bővülése ebben a célcsoportban jelentkezett: minden ötödik helyett már minden második megváltozott munkaképességű embernek van munkája.
Az államtitkár szerint mindez egyebek mellett annak köszönhető, hogy az elmúlt 10 évben a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásához szociális hozzájárulási adó kedvezményt biztosítanak, amellyel már több mint 8000 munkáltató élt.
Fontosnak nevezte még a rehabilitációs hozzájárulást, ami arra ösztönzi a cégeket, hogy a 25 embernél többet foglalkoztató vállalkozásoknál a dolgozók létszámában érjék el az 5 százalékot a megváltozott munkaképességű munkavállalók.
Arra is rámutatott, hogy az előző évtől az érintettek a rokkantsági rehabilitációs ellátás mellett jövedelem korlát nélkül tudnak munkát vállalni.
Fülöp Attila pozitívumnak értékelte, hogy létezik a MEF, amelyet a gazdasági szereplők hívtak életre, hogy beszéljenek az esélyteremtésről, hogyan tudnak a munkavállalás szempontjából hátrányos helyzetű célcsoportok élethelyzetén javítani. Mindez azt mutatja, hogy “a róluk való gondoskodás közös felelősségünk” – mondta.
Hozzátette, a gondoskodáspolitika az egy olyan csapajáték, ahol szükség van az államra, az önkormányzatokra, a gazdasági társaságokra, a civil szervezetkere, egyházi szereplőkre.
Fülöp Attila kitért a szomszédban zajló háborúra, amelyre szerinte Európa a szankciók és a rezsi kapcsán “tragikus választ adott”. Ennek a következménye minden gazdasági társaságra, különösen a megváltozott munkaképességűeket nagy számban foglalkoztató társaságokra is hatással van. Nem szabad magára hagyni a megváltozott munkaképességű foglalkoztatókat és munkavállalókat – mondta az államtitkár.
A MEF honlapján olvasható tájékoztatás szerint Magyarország első önszabályozó, munkáltatókat tömörítő, az esélyegyenlőség fontosságát hangsúlyozó szakmai és érdekvédelmi szervezete 2010 áprilisában alakult. A MEF célja, hogy felhívja a munkáltatók figyelmét a hátrányos helyzetű célcsoportok foglalkoztatásának fontosságára és előnyeire.