A Klebelsberg Központ november 8-áig várja a pályázatokat a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Programra – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára szerdán közösségi oldalán.

Schanda Tamás azt írta, hogy az ösztöndíj összege fejenként és félévente, a tanulmányi átlag függvényében akár mintegy 400 ezer forint is lehet. Eddig több mint négyezer hallgató kapott összesen mintegy hatmilliárd forintot.
“A programot azért hívtuk életre, hogy biztosítsa a megfelelően képzett, szakmailag elhivatott és gyakorlati tapasztalattal rendelkező pedagógus-utánpótlást. Segíteni szeretnénk a tanári, tanítói vagy gyógypedagógus pályát választó hallgatókat a végzettségüknek megfelelő, tartós elhelyezkedésben” – fogalmazott.
Fontos kitételnek nevezte, hogy pályázatot a magyarországi felsőoktatásban, osztatlan tanárképzésben, gyógypedagógia vagy tanító alapképzésben tanuló, magyar anyanyelvű hallgatók nyújthatnak be.
“Azon dolgozunk, hogy minden lehetséges módon támogassuk a magyar fiatalokat céljaik és álmaik megvalósításában” – írta az államtitkár.
A pályázatról részletesebben a https://kk.gov.hu/klebelsberg-kepzesi-osztondij címen lehet információkat találni.