Recep Tayyip Erdogan további 5 évig irányíthatja elnökként Törökországot, újraválasztása a stabilitás győzelme – olvasható az Alapjogokért Központ közösségi oldalának hétfői bejegyzésében.

Az államfő vezetése alatt Törökország gazdasági és politikai középhatalommá erősödött, és a Közel-Kelet összes konfliktusának utolsó védfalaként milliónyi migránst lát el. Destabilizációja pusztító hatást gyakorolhatott volna Európára, ezért a kontinens hálás lehet a török választóknak, hogy a zűrzavar és káosz helyett a kiszámítható stabilitás mellett tették le a voksukat – írták.
Erdogan győzelme kulcsfontosságú pillanatban szavatolhatja azt is, hogy az orosz-ukrán háború ne terjedjen ki, ahogy azt a nyugati szélsőbal erőlteti – tették hozzá.     Az Alapjogokért Központ szerint a török baloldali ellenzék ugyanazzal a “katyvasz-koalícióval” próbálkozott, mint tavaly Magyarországon Orbán Viktor ellen. Az “állítólagos jobboldaltól a baloldalon át a kurd kisebbségig érő koalíció ugyanaz a politikai franchise”, mint ami a magyarországi közéletből is ismert. Erdogan győzelme jó hír minden békepárti, migrációt elutasító európai számára – áll a bejegyzésben.