Egyoldalú fegyvernyugvást hirdettek a mariupoli Azovsztal acélműnél, és humanitárius folyosókat nyitottak a távozni kívánó civilek számára a gyártelepet körülzáró donyecki népi milícia és az orosz hadsereg katonái – közölte csütörtökön a Rosszija 24 orosz hírcsatorna.

Az orosz katonai tárca szerda este kihirdette, hogy csütörtöktől szombatig, 8 és 18 óra között ismét minden nap humanitárius folyosókat nyit a polgári személyek számára. A civilek szabadon távozhatnak a “Donyecki Népköztársaság” vagy az ukrán kormány ellenőrzése alatt álló területek irányába.
A létesítmény “felszabadítására” törekvő erők törzsének szóvivője a RIA Novosztyi hírügynökségnek csütörtökön azt mondta, hogy a körülzárt “nácik” közölték, hogy élelmiszerre és gyógyszerre kívánják kicserélni a civileket. A névtelenül nyilatkozó illetékes azt mondta, hogy minden 15 emberért egy tonna élelmiszert kértek. Azt nem mondta el, hogy teljesült-e akár részlegesen is ez az igény.
Az informátor szerint az április 30-án és május 1-jén az ENSZ és a Nemzetközi Vöröskereszet által végrehajtott sikeres mentőakció ellenére még mindig több mint kétszáz civil tartózkodhat az acélmű alatt, akiket a nyilatkozó szerint a náci Azov alakulat erőszakkal tart vissza. Mint mondta, az április-május fordulóján az Azovsztal területét elhagyó civilek a katakombákban az utolsó pillanatig semmit sem hallottak a biztonságos evakuálás lehetőségéről és a minden nap megnyitott humanitárius folyosókról, az ukrán fegyveresek ezt az információt elhallgatták előlük.
Egy kimenekített civil, akit szintén nem nevezett meg a hírügynökség, úgy nyilatkozott, az ukrán fegyveresek találomra választották ki azokat az embereket, akiknek megengedték, hogy elmehessenek. Mint mondta, minden távozó telefonját átnézték, hogy nincs-e rajta fotó kazamatákról és a benne lévő emberekről.
A RIA Novosztyi a kiszabadult civilekre hivatkozva azt írta, hogy az Azovsztalban lévő ukrán erőknek szűkösek az élelmiszerkészleteik, és hogy a fegyveresek már rég nem engedelmeskednek Volodimir Zelenszij ukrán elnöknek. Az elmúlt napokban egyébként a felek lőtték egymást az acélműnél, Moszkva szerint azonban ez nem tekinthető a létesítmény ostromának.
Moszkva szerint az Azovsztal az utolsó olyan létesítmény Mariupolban, amelyet még nem sikerült elfoglalniuk az orosz erőknek. Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter először április 21-én tett bejelentést az azovi-tengeri kikötőváros felszabadításáról, hozzátéve, hogy az acélmű bevételéhez még három-négy napra lesz szükség. Putyin elnök “emberiességi megfontolásból” elrendelte akkor, hogy ostrom helyett tartsák blokád alatt az acélművet.
Az Azovsztal 11 négyzetkilométeren elterülő létesítményében hétszintes földalatti alagútrendszer húzódik, amelyben Sojgu szerint több mint kétezer fegyveres tartózkodik. Gyenyisz Pusilin, a “Donyecki Népköztársaság” vezetője korábban azt mondta, hogy mintegy négyszáz külföldi zsoldos van a föld alatt. Ukrán források szerint mintegy ezer civil is a helyszínen lehet.
Mariupolban az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) elkezdte fogadni a helyi lakosok háborús bűnökről szóló bejelentéseit. Ezt Andrej Turcsak, az orosz parlament felsőházának első alelnöke, a kormányzó Egységes Oroszország párt főtanácsának titkára közölte csütörtökön a Telegramon.
Hozzátette, hogy a városban az Egységes Oroszország kilenc humanitárius segélyközpontot működtet. Turcsakkal együtt Szergej Kirijenko, az orosz elnöki adminisztráció első helyettes vezetője is felkereste Mariupolt.