Megérkeztünk a mennybe? címmel drMáriás új festményeiből nyílt kiállítás kedden este Budapesten, a CEU Nyitott galériájában. A tárlaton megtekinthető alkotások a művésztől megszokott módon közéleti szereplőket, kulturális ikonokat és történelmi alakokat ábrázolnak szokatlan környezetben.
“Elméletileg szabadok vagyunk, és ez olyan furcsa, hogy szinte már a mennyben vagyunk?” – tette fel a kérdést drMáriás, aki a megnyitó napján ünnepelte 60. születésnapját. Beszédet mondott Bárándy Péter, a Medgyessy-kormány egykori igazságügyi minisztere és Sabic Norbert, a CEU operatív működésével megbízott igazgatója is.
Mint a tárlatra írt gondolataiban a festőművész ironikusan rámutatott, “a végtelenül nyomasztó, kibírhatatlanul feszült és szinte az utolsó pillanatig teljesen kilátástalannak tűnő hosszú és súlyos háborúzás időszaka lezárult, s a mennyei béke, a soha sem látott reményteliség és a feltétlen szeretet korszaka köszöntött be életeinkbe”.
Legújabb festményei is humorral, szkepszissel, iróniával teliek, a művész hol grandiózus, hol hétköznapi, hol egyszerű, hol költői eszközökkel nyúl témáihoz, képeinek szereplőit a legtöbb esetben egy-egy világhírű képzőművész műtermébe helyezve.
Az alkotások közül jó néhány tükrözi az aktuális magyarországi politikai, közéleti színteret.
A Tisztítótűz művelettől rettegők Fra Angelico műtermében eszik rágódva magukat, Sulyok Tamás a romba döntött Sándor-palota előtt búcsúszelfizik Le Rat stílusában, Hegedűs Zsolt pedig a mozgássérülteket gyógyítja meg örömtáncával Matisse műtermében.
Feltűnik Magyar Péter jelenlegi és Orbán Viktor volt miniszterelnök.
Előbbi például a tengerré áradt Tiszán szörföl Hokusai műtermében, utóbbi tripla Popeye-ként indítja el a Digitális Polgári Köröket Jeff Koons stílusában. Ursula von der Leyen Orbán Viktor álmában lelőtt szarvasként jelenik meg Frida Kahlo műtermében.
“Mindig kerültem a politikát, de az sohasem került el engem, ez egyfajta Stockholm-szindrómaként is felfogható. Ebben benne vannak a megélt fájdalmak, amelyek visszanyúlnak a titói Jugoszláviába, később a délszláv háború időszakába, ami után új életet kellett kezdenem Magyarországon. Ezért talán a politika miatt van bennem némi harag, törlesztővágy: a kívülálló, a művész próbál saját véleményt formálni a világról, amelyben él, történelmi-ideológiai témákat érintve bemutatni a traumákat és történelmi beidegződéseket” – mondta drMáriás korábban az MTI-nek.
Ami a kulturális ikonokat illeti, az idén elhunyt filmrendező, Tarr Béla a mennyországban Fellini, Tarkovszkij, Bergman és Pasolini társaságában nézik egymás filmjeit; Miles Davis, Charlie Parker és James Brown ufóknak játszanak Magritte műtermében; Faludy Györgyöt Dalí egyik ismert képére helyezte a művész. De drMáriás saját magát is belefestette Dalí egy másik képébe.
A kiállított képeken látható, amint a szocialista testvéri szeretet ölt testet a mennyben Brezsnyev és Honecker híres csókváltásában, és a képek között van az is, amelyiken Darwin a punkot mint lázadó embert teremti meg Michelangelo világhírű festményébe képzelve.
drMáriás (Máriás Béla) a nyolcvanas évek óta meghatározó alakja a magyar alternatív és kortárs művészeti színtérnek.
Munkáiban a kelet-európai történelmi tapasztalat, az identitás és a szabadság kérdései összművészeti formában jelennek meg.
Festészete, írásai és zenei munkái szorosan összekapcsolódnak: művészetét az ironikus humor, a markáns színvilág és a politikai-társadalmi reflexiók jellemzik. Képzőművészeti kiállítása volt többek között Budapesten, Pécsett, Debrecenben, Pekingben, Belgrádban, New Yorkban, Moszkvában, Berlinben, Brüsszelben és Londonban. Alapító tagja és frontembere a Tudósok zenekarnak.
Az ünnepélyes megnyitón jelen volt mások mellett L. Simon László, a Fidesz-kormány egykori kultúráért felelős államtitkára, valamint Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat volt szóvivője.
A Megérkeztünk a mennybe? című kiállítás szerdától december 12-ig látható, keddtől szombatig 12-től 18 óráig a CEU Nyitott galériájában.







