A csütörtöki hajdúszoboszlói sprintbefutón bukásba keveredett Olav Kooij vádlisérülés miatt nem folytatja a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyt.

A szerdai nyitányon győztes, így csütörtökön az összetett éllovasaként sárga trikóban tekerő holland bringás érintett volt abban a hatalmas tömegbalesetben, amely a célegyenesben történt a Karcag és Hajdúszoboszló közötti 192 kilométeres etapon.
Szilasi László versenyigazgató péntek reggel arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Kooij vádlija sérült meg, ennek nyomán feladta a versenyt és pénteken hazautazik.
Kooijhoz hasonlóan csütörtök este saját lábán hagyta el a kórházat a Human Powered Health kerékpárosa, a szintén holland Arvid de Kleijn, aki kisebb sérüléseket, zúzódásokat szenvedett. Pénteken aztán közösségi oldalán bejelentette, hogy ő sem folytatja a Tour de Hongrie-t.
“Minden rendben volt az utolsó 500 méterig, amikor óriásit estem. A kórházban nem állapítottak meg törést, de nem leszek ott a pénteki rajtnál, mert pihennem kell” – közölte a 28 éves sprinter.
A vasárnapig tartó, 905 kilométer össztávú magyar körversenyen pénteken (ma) a Sárospatak és Nyíregyháza közötti 154 kilométeres etap következik.