Hétfőn kezdődnek a Zeneakadémián a IV. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny elődöntői, amelyek műsora 32 Liszt-dalból és 88 opera 125 áriájából áll össze – tájékoztatta a Zeneakadémia hétfőn az MTI-t.

A közlemény szerint a tavalyi évre tervezett IV. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny a versenyzők fellépési sorrendjének meghatározásával indult el vasárnap este a Zeneakadémián, ahol a hagyományok szerint a legfiatalabb induló, Mikita Kijascsenko 20 éves ukrán bariton húzta ki az első fellépő sorszámát, aki Cheung Viola kínai szoprán lesz.
Mint írták, a többiek betűrendben követik a kínai versenyzőt, egészen az ábécé végéig, majd onnan elölről. Ez a sorrend egész idő alatt érvényes lesz. A versenyzők egy Liszt-dalt, majd egy általuk választott áriát énekelnek a korábban megadott kettőből. A másodikat csak akkor adják elő, ha azt a zsűri kéri.
Mivel az egyik zsűritag váratlan akadályok miatt csak hétfőn ér Budapestre, öt elődöntő lesz a tervezett hat helyett, az első hétfőn este 6 órakor kezdődik – tették hozzá a közleményben, amely szerint az elődöntőkre a belépés ingyenes, és az eseményeket internetes közvetítésen is láthatják az érdeklődők.
A Zeneakadémia korábbi tájékoztatása szerint a negyedik énekversenyre a világ 47 országából 255 fiatal művész adott be érvényes jelentkezést. Közülük választotta ki a Marton Éva által vezetett előzsűri a résztvevőket.
Az 59 férfiból és 57 nőből álló mezőny legidősebb tagja is bariton, egy 35 éves japán énekes. A 23 orosz és 18 ukrán énekes mellett 16 fővel képviselteti magát Korea, Kínából és az Egyesült Államokból egyaránt öten jutottak az elődöntőbe, de indulhat brit, lengyel és izraeli versenyző is, sőt Kongóból,
Iránból, Ausztráliából, Venezuelából, valamint Trinidad és Tobagóból
is sikerrel jelentkezett egy-egy énekes.